Mátyás király hajóhada

Mátyás (1458-1490) a nagy reneszánsz uralkodó, politikájának biztosítása érdekében az ország honvédelmét teljesen újjászervezte. Köztudott, hogy a jól fizetett, állandóan fegyverben tartott zsoldoshad, a fekete sereg létrehozása európai viszonylatban úttörő jelentőségű volt. Az állandó haderő kereteiben a jól felfegyverzett, ütőképes vízi haderő is helyet kapott.

Mielőtt azonban Mátyás hajóhadával ismerkednénk, beszélnünk kell egy új, korszerű hadihajótípusról, amely valószínűleg a nándorfehérvári ütközet után jelent meg Magyarországon. Sajnos eredetét illetően csak feltevésekre alapozhatunk, az azonban bizonyos, hogy igen rövid idő alatt széleskörűen elterjedt, kiszorította a flottából a lomha dereglyét és a testes gályával - a szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt - sikerrel küzdött meg. Nemcsak a hajónak, hanem még nevének eredetét is homály fedi.

Szentkláray szerint, amikor V. László (1452-1457) Cillei ulrik kíséretében, Hnyadi János halála után, 1456 augusztusában Bécsből indulva a futaki (Futog, Jugoszlávia) országgyűlésre érkezett, Péterváradig hajón tette meg az utat, mégpedig a Nassauban ácsolt könnyű, karcsú, hegyes orrú, vitorlával és fegyverzettel is felszerelt német hajókon. Ezeket az alkotmányokat a német kíséret építési helyük után nassauereknek nevezte; a hajó az egykorú német nyelvű emlékekben a Nassaren, Nassauen néven is szerepel. Az elnevezést a magyarok is átvették.

A hajótípusnak a hazánkban való meghonosodását illetően csak feltevésekre szorítkozhatunk. Feltételezhető, hogy Cillei halála után a hajókat Szilágyi Mihály egyszerűen lefoglalta. Mivel a naszádok gyorsabbak voltak és jobban lehetett velük manőverezni, mint akár a gályákkal, akár a dereglyékkel vagy ladikokkal, a nándorfehérvári és zimonyi hajóosztályokba sorolták be őket, és mintájuk alapján a magyar hajóácsok is elkezdték építésüket.

Hogy ez a feltevés helytálló-e vagy sem, talán a jövőbeni kutatások még eldönthetik. Az azonban bizonyos, hogy néhány esztendő múltán, az V. László látogatását követő második esztendőben királlyá kiáltott Hunyadi Mátyás uralkodása idején már sok ilyen naszád hajózott a Dunán, és a „királyi hajósnép” elnevezés is „magyar királynaszádosra” változott. (A naszádról s a király naszádosairól később részletesen szólunk.)

És itt visszatérünk Mátyáshoz. A király hadjáratai során már uralkodásának első éveitől kezdve igénybe vette a hajóhadat, s elsősorban a határvédelemnél alkalmazta. Létszámát, hajóállományát a török elől menekülő szerbekkel - a magyarok rácoknak nevezték őket - bővítette.  A szerbek között sok hajós akadt. A török ugyanúgy ellenségük volt, mint nekünk, hiszen az oszmán hatalom éppen Mátyás uralomra jutásának évében kezdett az addig is állandó dúlásnak kitett országban berendezkedni. Az edzett, hadakozásban jártas katonanépet a magyar király felhasználta, s a Duna menti támaszpontokon elhelyezést, zsoldot, sőt földet is kaptak.

Ennek fejében a magyar vízi haddal együtt, esetenként önállóan is küzdöttek, így 1458-ban Galambóc ostrománál, 1460-ban Szendrőnél, Sarnónál és 1462-ben Futaknál, ahol 17 ezer keresztényt szabadítottak ki a török fogságból. Amikor Mátyás hadserege és vele hajóhada is északon, Ausztriában, Csehországban harcolt, a déli végeken a szerb hajósok látták el a határ védelmét.

A király nagyratörő terveihez fokozatosan építette ki és erősítette meg hadseregét, olyannyira, hogy uralkodása idején Európa egyik legkorszerűbb katonasága felett rendelkezett. A hadseregfejlesztés kereteiben a vízi had fejlesztését 1476-ban fejezte be. A hajóhadról fennmaradt egy kimutatás, amelynek alapján magunk előtt láthatjuk a teljes magyar dunai hadiflottát, amely 364 úszóegységből állt.

Közöttük 16 nagyméretű, negyvennégy evezős gálya, 34 naszád és még sok, bővebben nem részletezett hajó található. A naszádok állandó állomáshelye Nándorfehérvárott volt.

Egy-egy gályán 4 db százfontos (bécsi font =  kb. 56 kg) löveg, akkori szóhasználattal élve bombarda képviselte a hajótüzérséget, lövegenként három pattantyússal. Egy gályára 300 lövészt hajóztak be, közülük kétszázan a kézi ágyúnak (pisside manualinak), a többiek pedig a szakállas ágyúnak (cerbottanának) nevezett tűzfegyverrel voltak felszerelve.

Ezeket a fegyvereket a későbbi puska és nehézpuska elődjeinek tekinthetjük. A gályán tehát 312 katona, 44 evezős, legalább 8-10 matróz és egy-két kormányos szolgált. Ezek szerint a 16 gályán összesen 5.856 ember teljesített szolgálatot.

A naszádot 18 evezővel hajtották. Orrában egy negyvenfontos (kb. 20 kg) vasgolyót kiröpítő ágyút (cerbottana) helyeztek el, amelyet két pattantyús szolgált ki. A naszádon még 18, pisside manualival és íjjal felfegyverzett puskás katona is elfért. A kimondottan hajósszolgálati beosztásra naszádonként öt embert számítva, a 34 naszádon szolgálatot teljesítők összlétszáma hozzávetőleg 1.460 fő lehetett.

A hajóhad személyi állománya tehát 7.300 fő körül volt. A kimutatás szerint a flotta hajósainak összlétszáma 2.600 fő. Ha ebből kivonjuk a gályákon és naszádokon már említett hajósokat, az evezősöket is ideértve, a többi úszóegységre 1.286 hajós marad.

Ugyancsak a kimutatás szerint az összes hajón 10 ezer katonát helyeztek el. A gályák és a naszádok ágyúin kívül a hajóhadnak a következő tüzérségi felszerelése volt: 8 db nagyméretű bombarda, 8 db balliszta (nyílvető szerkezet) és 4 db mozsár („magasra vető nagy bombarda”). Továbbá 20 db dézsa alakú óriáslöveg, amelyek százötven fontos (közel mázsás) gyújtóköveket lőttek ki.

És ez még nem minden. Ugyanis:

„... Midőn a hajóhad parthoz közeledik, módjában áll az e célra hozott póznákkal, rudakkal és láncokkal két óra alatt olyan várat állítani fel, mely hét-nyolcezer harcost foglalhat magába s a szárazföld felől az egész hajóhadat fedezi. E vár 40 bombardával, tarackokkal és serpentákkal (csatakígyó) szerelhető fel. A víz felől erősen fölszerelt 16 hajó fedezi a hajóhadat... ”

Ezzel a felszereléssel a hadsereg átkelésének biztosítása érdekében, az ellenséges parton erős hídfőállást lehetett létrehozni. Nem alaptalanul írja Szentkláray, hogy hajóhadunk e nagy király alatt éri el erejének s katonai fejlettségének legmagasabb fokát. Mátyás ilyen felkészülten indult el 1476- ban Szendrő alá, hogy ott a Temesvár környékéről rengeteg zsákmánnyal és fogollyal visszatérő két szendrői béget, Alit és öccsét SZkendert megbüntesse. Az összecsapásban Szkender bég elesett, s megsemmisült a török hajóhad. Erről a vállalkozásról s magáról a flottaépítésről Bonfini így számol be:  

"...A Dunán nagy hajóhadat építtet, hogy azzal a folyón lefelé szálljon alá. Különböző, sokféle hadigépezetet készíttet, továbbá eleségről, katonaságról és fegyverről gondoskodik. Tudja, milyen nagy munkába fog és mily ellenség ellen kell harcolnia. De még hatalmas, fenyőgerendákkal erősített toronyszerű vesszőfonadékokat is szállíttatott le a Dunán, melyek sáncul, rögtönzött erődítésül, valamint palánkul és hadieszközül szolgálnak.. .”

A hajóhad többször vett részt véres ütközetben, biztosította a csapatoknak a folyamon való átkelését; így 1480 őszén, amikor a török heves tüzelése ellenére 32 ezer katonát szállítottak át Szendrő alatt.

A hajók hadi taktikája ugyanaz, mint Hunyadi János idejében: éket formálva rohanják meg az ellenséges hajókat. A győzelmet az árbocok fokára tűzött török fejek jelzik.

Szólnunk kell még a hajtóerőről. A források a magyar hajóknál sehol sem említik a vitorlákat. A gálya a XV. században a Dunán még nem volt szükségképpen vitorlás. A csaták leírásánál a törökök mindig kifeszítik vitorláikat, míg a mieink általában csak eveznek. Ezekből arra következtetünk, hogy Mátyás hajóinak nem volt vitorlája. A törököknél pedig, akik a tengerről jöttek - s hajóik egyaránt alkalmasak voltak a tengeri és a folyami hajózásra -, általánossá vált a szél hajtóerejének befogása, kihasználása. Ezt a feltevést az is alátámasztja, hogy a tengernél sokkal keskenyebb folyamon a szelet csak ritkán lehet hajtóerőként felhasználni, és az evező az ütközetek során elkerülhetetlen gyors fordulások és egyéb műveletek végrehajtására is alkalmasabb.

Mátyás a hadihajókon kívül fejedelmi díszhajót is építtetett, a nevét is ismerjük: Bucentaurus. Bonfini elragadtatással ecseteli a hajó nagyságát, tágas, kazettás mennyezetű, drága pénzen épített helyiségeit, ebédlőjét, hálótermét, női lakosztályát. A szobák, a termek az orrtól a tatig futó széles folyosóról nyílnak.

Amikor Mátyás Bécsben meghalt, holttestét díszesen felravatalozott hadihajók szállították Budára. A gyászmenet 50 fekete lepelbe burkolt hajóból állott. A végtisztességet a királynaszádosok hajóhada adta meg. Ez a flotta szépen megmunkált, díszes kivitelű egységekből állt.

forrás: Csonkaréti Károly: Hadihajók a Dunán